Copyright © 2012 版权所有匈牙利欧洲时代有限公司

Euro Times kft.

Címlap Rólunk Szolgáltatásaink Termékeink Beruházások Kapcsolat

Európai beruházások

Magyarország Európa közepén, különösen fontos földrajzi ponton helyezkedik el. Az Európai Unióhoz való csatlakozás egy ötszázhúsz millió fős piacba való integrálódást jelentett az ország számára. A munkaerő, tőke, áruk és szolgáltatások szabad áramlása ez EU-n belül könnyű hozzáférést ad az egész környező európai piachoz a Magyarországon megtelepedett cégeknek. Jelenleg Magyarországon csaknem ötezer kínai cég és kereskedő működik elsősorban a textilek, ruházati termékek, cipők és táskák piacán koncentrálódva, valamint található még itt több száz kínai büfé és étterem.

Hisense, a világ hetedik legnagyobb tévégyártója 250 millió jüant (kb. 25 millió eurót) fektetett be Magyarországon egy plazma és LCD televíziógyárba. Rajtuk és a fent említett cégeken kívül több nagy kínai cég is az elsők között jelent meg itt, úgy is mint: TCL, Skyworth, Amoi, ZTE, Huawei, Lenovo, BYD, East Software stb… Többek között a TLC, a Skyworth és az Amoi is ugyanazt az üzleti stratégiát követik: amit Magyarországon legyártanak, azt az egész EU-ban árusítják.

A nagy cégek belépése egy új korszak kezdetét jelzi a kínai-magyar kereskedelemben: ma már nem a ruházati termékek és lábbelik Kína magyarországi exportjának legfőbb elemei. Helyettük elektronikai eszközök és alkatrészek, iroda felszerelések és egyéb csúcstechnológiai termékek teszik ki a Kínából behozott áruk nagyját.

Ahogy azt Kusai Sándor pekingi nagykövet megjegyezte: „A kínai vállalatok szempontjából az a legnagyobb előnye a magyarországi befektetéseknek, hogy hazánkon át elérhetik az egész európai piacot, az összes vásárlót, és lerövidíthetik európai üzleti ügyeik intézésének átfutási idejét.”

Hadd álljon itt még egy példa arra, hogy ez a megállapítás valóban mennyire helytálló:

A Green Biodegradable Products Co., Ltd. 2007. és 2009. között csaknem 18 millió eurót fektetett be Magyarországon (beruházásaik több mint nyolcszáz munkahelyet teremtettek) , ahonnan most termékeik elérik az egész európai piacot.


Wen Jiabao miniszterelnök úr 2011-es magyarországi látogatása

Köv.